Átadták Kézdivásárhely első közösségi munkával épült játszóterét

Mintegy 100 résztvevő előtt október 28-án átadta a Zöld Nap Egyesület a közösségi munkával épített játszoteret. Az átadáson készült fotók megtekinthetők itt és a videó itt ! Az átadási ünnepségen műsorral készült a 2-es számú óvoda előkészítő csoportja, verset mondott Porczel Beáta (ZNE önkéntese), fellépett a Hálaadás Református Dalárda. Erre az eseményre egy Halász Judit dalt adott elő a Zöld Nap Egyesület csapatából verbuválódott zenekar (Fejér Ameli Lilla, Kész Blanka, Klára Enikő, Miklós Attila és Kocsis Zoltán). Köszönetet mondott Hajdu Ilona óvonő és Beder Imre lelkipásztor. Az ünnepség forró teával és házi sütemények fogyasztásával ért véget. A fából készült játszótér munkálatait szeptember 17-én kezdte el az egyesület csapata, néhány önkéntessel és három szülővel akiknek a gyerekei az óvodában járnak. Egy pár fotó a játszótér építéséről megtekinthető itt ! A játszótér a következő elemeket tartalmazza: négy hinta, három pad, két lipinka, homokozó, csúszda, mászóháló és mászóhenger. Az udvar szépítéséből kivette szerepét az óvodában müködő Baba-Mama klub is, a kézdivásárhelyi kertészettől igényeltek árvácskákat. A játszótér nem jöhetett volna létre partnerek nélkül. Partnerünk volt a kézdivásárhelyi Református Egyházközség és a helybeli Polgármesteri Hivatal az utóbbi 50 db fenyőfával és 6 köbméter homokkal járult hozzá e fontos kezdeményezéshez. A jótékonysági koncerten begyűlt összeget bővítette 200 lejjel az AGRICO-M Kft is. Köszönetet érdemel István Sándor fafaragó a tábla elkészítéséért és minden háromszéki polgár aki valamilyen formában hozzájárult a játszótér kialakításában. Hírszerző: Ráduly Attila Fotó: Klára Réka

zoldnap