GREEN SUN ASSOCIATION

  
  
  

Szavazás

Mit szoktatok tenni a kinőtt ruhákkal?
A kistesóm majd belenő!
22%
Kidobjuk szemétbe.
7%
Rászorulóknak adjuk
63%
Elvisszük cserebörzére!
7%
Összes szavazat: 532

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Egy év EVS Filantrópián innen és túl - Szőke Tamara beszámolója

Volt a világon egy szegény leány. Még csak egy borjacskája sem volt szegénynek. Hej, sokat kesergett magában a leány. Egyszer aztán mit gondolt, mit nem, ő bizony megunta az otthonülést, tétlenkedést, süttetett az édesanyjával hamuban sült pogácsát, s elment szerencsét próbálni. Elindult a leány, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, hetedhét ország ellen, hajnaltól estig meg sem állott, akkor leült egy fa alá, elővette hamuban sült pogácsáját, s elkezdett falatozni. Akkor odajött egy Zsuzsa és azt mondta: - Gyere szegődj el hozzánk egy évre, nem bánod meg. A leány elszegődött. S az a leány, én vagyok. 

Mi minden történt egy év alatt, fel sem tudom idézni hirtelen. Néha kedvesen megkérdezték,hogy érzem magam itt, tetszik-e Budapest, olyan kis sajnálkozóan, de nagyon kedvesen. Én meg mindig nagyon kedvesen, de határozottan elmondtam, hogy nagyon szeretem itt, de hiányoznak a hegyeim, havaim, dombjaim, rétjeim és a csapvíz, ami a Szépvízi nagy vízgyűjtőből, a fenyőfák lábaitól folyik alá a városba. 

Már írtam erről, hogy az első kihívást Tábla Úr jelentette, aztán ő lett az egyik kedvencem… Minden itt kezdődött:  

Azért jöttem, hogy kitanuljam az adománybolt életének csínját-bínját, mert nagyon tetszik a munkája, a célja, és szeretnék hazavinni egy kicsit belőle. Most úgy érzem, hogy egy ilyen kuckó létrehozásával tehetném hozzá a világhoz az én világ megmentő részemet. Ez egy olyan hely, ami lehetővé teszi, hogy adjon az, akinek sok van, válogathasson, megbecsült vásárlónak érezhesse magát, akinek kevés. Sokkal célzottabb gépezet, mivel felületet biztosít annak, hogy a rászorulók azt szerezhessék be, amire igazán szükségük van. Sok ruha, cipő, kincs megmenekül attól, hogy minden előzetes tudás nélkül olyan helyre kerüljenek, ahol nem jut hozzá az, akinek szüksége lenne rá, vagy attól, hogy a kuka mellett végezze.
Ezt nagyon kedvesnek, nagyon hasznosnak találom, és nagyon örülök hogy bekerültem a csapatba.

Ezt a boltot a Profilantrop Egyesület alapította, hogy ne csak pályázati pénzekből gazdálkodhassanak, saját erőből is támogathassák azokat a településeket, ahol még segítenek és dolgoznak. Olyan szegény településeket támogatunk, ahol kevesebb mint száz ember él, napról napra. Itt próbál az egyesület a helyi kérdésekre helyi válaszokat találni, olyan megoldásokat, amelyek hosszú távon is fenntarthatóak, pl. rakétakályhát építenek, így nagyon kevés fűtőanyaggal tudnak hatékonyan fűteni.

Egy szép régi épületben laktam a főút mellett, ott ment el a villamos. A lépcsőház hűvös volt és régi illatú. A szobám galériás és fehér volt, csodaszép, nagyon szerettem, csak a szekrény lett volna nagyobb, mert bizony az én jó lelkem sok ruhát kimentett a boltból. Nagy szerencsémre a munka csak délben kezdődött 12-től, mert a koránkelés bizony nagy ellenségem. De délben már ásítani sem mertem, hát hogy nézne az ki, mentem végig csillogó szemekkel a nagy utcákon és vártam a napi kalandokat.

Mert sosem tudhatja az ember, hogy mi vár rá a következő sarkon. 

 

 

 

 

 

Ez egy adománybolt, ami azt jelenti, hogy bárki behozhat olyan dolgokat, amelyekre már nincs szüksége, de úgy gondolja, hogy abban még valaki örömét lelné. Van itt ruha, konyhai eszközök, díszek, kincsek, cipők, játékok, minden, amit az ember el tud képzelni egy régi lakásban, pincében, padláson, költözés előtt, után, a kolozsvári ócskán. Szóval ez egy sziget. Ide mentjük a tengerben kallódó kincseket, megszárítjuk, és olcsó pénzen eladjuk, hogy kedvező és elérhető áron tudjon vásárolni bárki. Ezzel a környezetet is kíméljük.

Sokféle ember megfordul itt, van élet is, munka is. Naponta kapunk adományokat. Kis zacsiban, öt ládában. Van amikor sikerül rögtön felszámolni, van mikor a raktárban várakoznak egy nyugisabb jövő reményében. Hámozó kell, több is, pedig én mondtam, hogy csuklóra kell kötni..., kis ruha, nagy póló, széles farmer, piros fürdőruha, a minap "párakaput" kerestek. Sosem lehet tudni, épp mire lesz szükség a következő percben, mint ahogyan azt sem, mi érkezik egy óra múlva. Sokszor csak ki kell mondani hangosan, hogy mire vágysz, és ha nem azon a napon, de a rákövetkezőn biztosan behozzák. Varázslat.. És semmit nem szabad otthagyni amibe beleszeretsz, mert másnap az lesz az első, amit elvisznek!

Mikor eljön a nyugi-nap, ki kell szépen válogatni a csodás női darabokat, amiket hipp-hopp elkapkodnak, ha kitesszük a kirakatba, a férfi részlegről sem szabad megfeledkezni, mert bár ők kevesebbet jönnek, de ha már ott vannak, ott új trikónak kell lennie, divatos kabátnak, menő cipőnek. Van mikor nincs nyugi-nap, de mégis el kell szépen rendezgetni a melltartókat a Mary Poppins ládában, ki kell válogatni a beragadt darabokat, kitűzni a szalmakalapot, keresni egy finom ruhát mellé, és rajzolgatni a táblára, mert minden hétre új akciót találunk ki, szeretik a kedves vásárlók, és nekünk is szem előtt kell tartani az egyensúlyt, mikor mi borít el.

Sok kedves visszajáró vásárlónk van, de minden nap bejön egy-két arra küldött, arra járó is. Néha nagy a hideg, néha nagy a meleg, néha sok a cucc vagy kevés a cipő, sok a zaj, kevés a hozott ebéd, néha van feketeleves, de nagyon sokszor van krémes, és igazi is, puhaság, békesség, mosoly, szeretet, mascarpone-s fagyi, és minden olyan dolog, amiért megéri a világmegváltással vesződni. Ezt kedves kolléganőm is kifejtette egyszer, érdemes megkukkantani továbblépés előtt.  

Aztán volt, és ez után is lesz nekünk műhelyünk is. A sziget körül nagyárbócú hajóval körözünk viharos napok után, és ládákba gyűjtjük azokat a kedves, ám haszontalannak tűnő darabokat, amikről azt hihetnénk, már semmire nem jók. Helyi kreatívokkal - a mindannyiunkban élő alkotóerőt felébresztve játszunk felgyűlt kacattal, szemétnek hitt anyagokkal, bütykölünk, felhasználunk, megmentünk, teremtünk valami újat. Mindig más a vendégünk, aki megmutat valamit saját tervezői, alkotói tapasztalatából, műhelytitkaiból. A közös nevező a talált tárgyak, feleslegesnek tűnő holmik felhasználása iránti elkötelezettség. Ez a Hajóláda Műhely.

Még saját divatlapunk is készült, címlapra kerültem, hatalmas megtiszteltetés, nagyon hálás vagyok érte! A Filantróp ruhatár első száma, és mindenképpen lesz folytatás… Szeretem Budapestet, szeretem ahogy rohan, de bármikor ki tudok szállni belőle és csak figyelem. Néha kiborít a villamos, és az emberek, de olyankor gyalog megyek. Biztosan ők is elvannak a kis világaikban, ők is kiszálltak. Nem vesznek észre, nem vesznek emberszámba. Átmászik, neked megy, nem áll félre. Ezért nagyon értékes egy-két összemosolygás, ha a kereső tekintetemre szavakkal válaszolnak. Kötöttem kedves barátságokat, Kitti volt az első kedves ember számomra, és a műhelyeimen is mindig támogatott. Kár, hogy kevés idő jutott barátkozásra :) Szeretem, hogy mindig van amit csinálni. Néha elragad, néha mégsem tudok kiszállni, nem tudok nemet mondani, ellenállni, megállni, pihenni. De szeretem ezt. Szeretem fülelni és kutatni a kedveset a nagy hömpölygésben. Sok van belőle. Pár kedves külföldi, egy amerikai férfi, aki Lacrima lui Ovidiut keres a bukaresti barátjának, kedves néni a buszon, a szomszéd néni virágot ad, mert ő már fáradt és túl sok van, kedves az okmányirodás, csokit kapok, mert félretettem kisautókat, valaki megtartja az ajtót, vagy most épp az, hogy kivittem a folyosóra a szárítót, és fújja a szél a ruhákat, hamar meg fognak száradni.

A projektem végén lehetőségem nyílt betekinteni a terepmunka menetébe. Ecsédre mentem tanulmányútra, megismerkedtem az ág (a kis százfős település, ahol segít az egyesület) lakosok egy nagyon piciny részével, amiért nagyon hálás vagyok, szeretettel gondolok vissza rájuk és a csocsómeccsre is, amit Janival játszottam- - nagyon szoros volt. Arról tanulhattam, a székelyföldi, ipari kender magyarországi anyjától, Laurától, hogyan jutok el a termesztéstől, a kender utolsó morzsájának felhasználásáig. A második nap végén gondolatban már mindenki azt a talpalatnyi földet kereste a háza táján, ahova elvethetne néhány kiló magot. A jógapárna töltelékétől, az ajtóbecsapódástgátló bigyuszon keresztül az olajig és a proteinig minden előállítható kenderből, és még nem beszéltem a kenderbetonról és a babaszékről.

Ilyen izgalmasan, élménydúsan, ruhadúsan teltek a napjaim, heteim, és telnek még most is, mert bár lejárt az egy évem, de most is hetente két napomat a boltban töltöm és dolgozom. Talán nem leszek többé szegény leány. Már megjött az új lány, hogy utánajárjon megtapasztalja, élvezze, harcolja, szerese, és majd segítsen adományboltot nyitni otthon, mert ő is Csíkból érkezett.

Itt a vége, fuss el véle.

Tamara küldő szervezete a kézdivásárhelyi a Zöld Nap Egyesület volt és a projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával valósult meg.

Olvasd online!

 

 

 

 

 

 

Látogatók száma: