Eredményes a Zöld Nap Egyesület

A több mint másfél éve sikeresen működő kézdivásárhelyi civilszervezet 2009 augusztusában négy taggal indult, azóta nyolc állandó tagra és tizenkilenc önkéntesre bővült a csapat, százegy rendezvényt tudnak maguk mögött. Az egyesület elnökét, Ráduly Attilát az elmúlt évről, tervekről, álmokról kérdeztük.

– Hogyan értékeli a 2010-es esztendőt?

– Mindig próbálunk logikusan, anyagi és humán-erőforrásainkhoz mérten tervezni és tevékenykedni. Ehhez viszonyítva elmondhatom, hogy egy aktív, megvalósításokban gazdag évet zártunk. Sokan nem hittek bennünk, csak az árnyoldalakat keresték, de szerencsére szép számban akadtak szimpatizánsaink, akiknek a támogatásával el tudtuk érni kitűzött céljainkat.

– Emeljen ki néhány nagyobb horderejű rendezvényt!

– Néhány olyan eseményt, kampányt emelnék ki, amely nagyobb tömeget vonzott, és híre a megyén kívülre is elszárnyalt. A Tavaszi Zöld Napokat említeném elsőként: közel hatszázan kapcsolódtak be, kicsik-nagyok egyaránt. A háromnapos rendezvény legnagyobb akciója 1153 facsemete elültetése volt Kézdivásárhely területén. Az ősz folyamán egy játszótér építését vettük tervbe, amelyet, bár sok nehézség árán, de sikerült megépíteni. A szükséges kellékek beszerzéséhez az anyagi keretet jótékonysági estekkel és a helyi református egyházközösségnél begyűlt perselypénzből biztosítottuk. A játszóteret a 2-es számú óvoda udvarára állították fel, a munkálatokba közel ötven önkéntes és szimpatizáns segített be. A négy évszakot megörökítő fotópályázat is nagy népszerűségnek örvendett, több mint száz versenyző alkotása érkezett be. A nyertes alkotásokból egy 2011-es, színes falinaptár készült, amelynek ára 22 lej, és a 0766 611 066-os telefonszámon lehet megrendelni. A Vásárolj helyi terméket kampány hatalmas sikert aratott, és több részből állt: egy háromnyelvű videó készült, amelyben huszonegy civilszervezet vezetője szólal meg, a videót három hónap alatt a Youtube internetes portálon tizenhatezren tekintették meg. Vállalkozói kerekasztalokat szerveztünk, a kampány jelével ellátott matricákat osztogattunk. Elkészítettünk egy Kézdivásárhelyt népszerűsítő reklámfilmet, amelyben bemutattuk a város nevezetességeit, értékeit. Több környező falu ünnepén voltunk jelen zöld standunkkal. Októberben az Év Civil Szervezete 2010 harmadik díját nyertük el a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége rendezvényén.

– Meséljen a kitűzött célokról, tervekről!

– Másfél év elteltével itt lenne az ideje egy iroda létesítésének, ez az első és legfontosabb cél. Erre az önkormányzattól már több alkalommal is ígéretet kaptunk, a jövő héten ismét szándékunkban áll felkeresni a polgármestert. A jövőben nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a pályázatfigyelésre, a pályázati lehetőségekre. Már van partnerségi kapcsolatunk több szervezettel, de úgy gondolom, még többre van szükség. Össze kell fognunk, együtt kell működnünk, mert így fejlődőképesebbek leszünk. Természetesen cél továbbá minél több rendezvény megszervezése, a természetvédelemre való buzdítás és csapatunk fejlesztése különböző csapatépítő tréningeken, tanfolyamokon.

Hírszerző: Pál-Varga Réka

A cikk a Székely Hírmondó szerdai számában jelent meg.

zoldnap