Hatalmas sikernek örvendett a "Vetkőzz ki magadból: öltözz be!"- nevezetű Jégkarnevál

Szombat délelőtt több mint százan gyűltek össze a kézdivásárhelyi jégpályán, ahol színes, érdekes programokkal egybekötött közel 3 órás korcsolyázást szerveztünk. Volt, aki jelmezben érkezett, de volt aki csak a helyszínen öltötte magára az álarcot. A Bóbita játszóház jóvoltából, azok sem csüggedtek, akiknek nem volt alkalmuk beöltözni, ugyanis egy tetszőleges arcfestéssel érezhették át a farsangi hangulatot. A jégkarneválon több verseny is helyet kapott, a Zöld Nap Egyesület közel negyven gyereket gyümölccsel díjazott, a zsűri pedig hatvan jelmezes közül választotta ki díjazottait. A fotókért klikk ide. A Székely Hírmondó különdíját Boros Antika, a varázsló kapta, a családi különdíjban a Lakatos család és a FMI jelmezbe öltözött anyuka-gyermeke páros részesült. Kiosztottunk egy a legfiatalabb résztvevőnek járó elismerést is, ezt Bodor Ákos kapta. A jégfarsang-különdíj boldog tulajdonosa Antal Blanka, aki jégkirálynőnek öltözve érdemelte ki az elismerést. A Profi Rádió harmadik díját a harisnyás pippik: Kovács Renáta és György Eszter, valamint az arab lány, Deák Andrea kapták, de a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott a Piroskának öltözött Karácsony Katinka és a macska jelmezbe bújt Dimény Anettka is. A Profi Jégkarnevál kézdivásárhelyi megállójának első helyén Vitályos Dorottya végzett, aki Elvis Presley imitátorként söpörte be a győzelmet. A rendezvényen tombolahúzás is volt, több mint húsz ajándékcsomag talált gazdára. Ezek játékokat, könyveket, friss kalácsot és fagylaltot tartalmaztak. Egy hét múlva, február 13-án a Profi Rádió Kovásznán is Jégkarnevált szervez, a csapat akkor is várja a lelkes farsangolókat. Forrás: Profi Rádió nyomán Fotó: Benedek Kinga

zoldnap