Nemzetközi Béke Nap villámcsődülettel

2019. szeptember 23-án a Zöld Nap Egyesület tizenegyedik alkalommal ünnepli meg a Béke nemzetközi világnapját a kézdivásárhelyi Sportcsarnok környékén. Az idén is villámcsődülettel, kerékpáros felvonulással, dalokkal és kiállítással színesítik a rendezvényt. Szeptember 21-én világszerte események zajlanak le, egy közös cél érdekében, mely nem más mint a béke fontosságának népszerűsítése valamint a fegyverletétel és a konfliktusok megszüntetése.

Hétfőn 16 órától kezdődő rendezvényhez egy villámcsődülettel csatlakozik a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző is a Rákóczi emlékév ünnepség kapcsán. Programjuk címe: „Szól a kakukk Rodostóban!” A villámcsődület „A jó lovas katonának” című közös verbuváló énekkel zárul. Ugyanakkor az esemény keretén belül mindenki üzenetet küldhet akár névtelenül a helyszínen felállított béke falon. A program színvonalát Varga Andrea éneke fogja emelni. 17 órától pedig a hagyományos kerékpáros felvonulással fog folytatódni a béke napi rendezvénysorozat. 

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ), a Béke Nemzetközi napján 2019-ben a nap mottójának a következőt választotta: mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz! E mottó jegyében várunk szeretettel mindenkit, hogy együtt tehessünk egy lépést a békességben élés felé és együtt alkossuk meg idén is a ennek jelképét.

Az esemény partnere a Bod Péter Tanítóképző, a kézdivásárhelyi Nőegyesület és a Sportiroda, támogatója Kovászna Megye Tanácsa, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány.

Plakátterv: Asiye Demirci

zoldnap