Zöld Nap Sátor - Szabadság, Szerelem

2010 július 28 - 31 között kerül megrendezésre a "Szabadság, Szerelem" névre hallgató Kézdiszéki Ifjúsági Táborra. A több napos rendezvényt a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet (KISZ) és a Zöld Nap Egyesület szervezi az almási réten.
A táborban többek között sor kerül kirándulásra az Almás várához, környezetvédelmi előadásokra, kézműves tevékenységekre, lovaglásra, filmvetítésre, koncertekre és különböző más programokra is. A részvételi adomány négy napra 10 RON.
A Zöld Nap Egyesület július 30 és 31 -én Zöld Nap sátrat állít fel, ahol a fiatal környezetvédők színes programokkal várják az érdeklődőket.

A sátort péntek délután Márkos Ágnes előadása nyitja meg a Zöldútvonal Felső-Háromszéken címmel. A jelenlévők Tóth Katalin környezetvédelmi felelős (a ZNE oszlopos tagja) előadását hallgathatják meg a háromszéki védett növényeiről. A szervezők a környezetvédelmi előadások után Gál László - Az erdőről hozott pillanatok című 50 perces saját készítésű filmjét vetítik le.

Szombat délben a zöld standot Porczel Beáta (ZNE önkéntese) foglalja el a Földünk éltető eleme a víz előadásával majd, őt Biró Levente (ZNE alelnöke) követi aki a jelenlévőket elkalauzolja a Globalizáció és környezet előadásával. A Zöld Nap Egyesület vetített képes bemutatói után az Otthonunk (HOME) című magyarul beszélő, francia dokumentumfilmet vetíti le. 17:00-kor a filmvetítést egy háromszéki ifjúsági szervezetek közötti kerekasztal beszélgetés előzi meg.

A Zöld Nap sátorhoz oda sereglő több tucat gyereket és a magukat fiatalnak érző személyeket különböző zöld játékokkal várják a szervezők. Többek között lehetőségük lesz origamizni újságpapírból, zöld mesét írni, komposzt totót és zöld kérdőívet kitölteni.

Szállás sátrakban, igény szerint panziókban. Jelentkezni lehet a helyszínen, e-mail: kisz@lemheny.ro.

Média támogatóink : Profi Rádió, Transindex, Pluszportál, Székely Újság, Kezdi.info, Székely Hirmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék

Hírszerző: Ráduly Attila
Plakátterv: Biró Levente

zoldnap