share

2010 január 24-én Ikafalvára vittük az Otthonunk (Home) című filmet, ahol mintegy ötvenen vettünk részt. A filmvetítésen a közönség nagyon jól fogadta a filmet és a forró teát is. A film következő állomása pénteken Ozsdolán lesz. Ezúton is köszöni a Zöld Nap Egyesület a Speoalpinnak és az ikafalvi alakuló cserkészcsapatnak kiemelkedő együttműködését.

share

Egyesületünk 2010 január 22-én Dr. Dezső Izabella fogorvosnővel a kézdivásárhelyi Vackor óvodában környezetvédelmi bemutatót tartott. A gyerekeknek lehetőségük volt megnézni egy pár perces rajzfilmet a fogakról és tanácsokat kaptak a helyes fogmosásról. Az előadás keretén belül kísérlet által szemléltettük a gyerekekkel, hogy a műanyag elterjedése mennyire káros környezetünkre. Ugyanis a műanyag palackok sohasem bomlanak le. Nézzék meg a rendezvényen készült fotókat: Galéria Hírszerző: Ráduly Attila Fotó: Crisan Róbert

share

Január 20-án civil kerekasztalt szervezett Kézdivásárhelyen a Civilek Háromszékért Szövetség és a Zöld Nap Egyesület. Zsúfolásig megtelt a Sinkovits stadion társalgója, 32 személy jött el a találkozóra a következő szervezetekből: KSE, Szentkereszty Stephanie-, Zöld Nap-, Kelengye-, Csipárkozó Játszóház-, A rák ellen a jövőért- és Nagy Mózes Közművelődési Egyesület.

share

2010 február 7-én a Zöld Nap Egyesület partnerségben a Dentimed fogorvosi rendelővel az Otthonunk (HOME) című magyarul beszélő, francia dokumentumfilmet vetíti le Kézdiszentkereszten. A vetítés 17 órakor kezdődik a kézdiszentkereszti orvosi rendelőben. "Földünk a magasból című könyvének sikerét követően Yann Arthus-Bertrand újabb képkölteményt készített bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról.

share

Bajcsi Levente (Pályázó 84) Bán Etelka - Jégvirág (Pályázó 45) Deme Tamás - Hazafelé (Pályázó 83) Deme Tamás - Mindennapok (Pályázó 83) Domokos Kinga - Kilátás (Pályázó 19) Fekete Botond - Tundria (Pályázó 81) Fülöp Magdolna - Szent Anna monda (Pályázó 21) Gál Zoltán (Pályázó 43) György Lehel - Amikor nem zavar a csend (Pályázó 65) Hegyeli Eszter (Pályázó 64) Horváth Rudolf - Foto 1 (Pályázó 71) Horváth Rudolf - Fotó 2 (Pályázó 71) Ilyés-Zsolt András - Kertek alján (Pályázó 32) Iochom Zsolt - A csernátoni skanzen télen (Pályázó 5) Iochom Zsolt - Csernátoni vőfélypálca (Pályázó 5) Kovács Zsuzsa (Pályázó 67) Krausz Noémi - Egy cseppnyi jó re

Oldalak