Hogyan lettem “ZÖLD"?

Zöld Napot kívánok!

Bizonyára sokak számára érdekes lehet ez a köszönési forma, de a zöldek bizony így köszöntik egymást. 2014-ben ismerkedtem meg a Zöldek világával, ennek bizony már hat éve. A Föld Órája rendezvény keretén belül kezdődött a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületes önkéntes karrierem aminek bizony minden percét élvezem és hálás is vagyok, hogy részese lehetek egy mindig vidám összetartó kreatív csapatnak. Hisz a Zöld Nap Egyesület az a hely ahol mindenki tehetséges, és a tehetségét felhasználva támogathatja és segítheti az egyesület munkáját. Több rendezvényen megmutathattam ének -zongora tudásom például: a már fent említett Föld Órája vagy a Tavaszi Zöld Napok keretén belül, valamint nagyon szuper karitatív tevékenységekben vehettem részt mint például a Tekerj egy jó célért. 2018-ban ugyancsak a Zöld Nap Egyesület keretén belül részt vehettem Kecskeméten az Erasmus+ program által résztámogatott "RISC" cimű kilenc napos programban, ami lehetőséget nyújtott az angol nyelvtudásom fejlesztésére, használatára, új emberek megismerésére, valamint új barátságok születésére is. 

Egyszóval a Zöld Nap Egyesület olyan mint egy pozitív bolygó, ahol nem csak a hulladékot hasznosítják fel, hanem az emberekben rejlő rejtett kincseket is. Hisz itt ez az a hely ahol fejlődhetsz, tanulhatsz, az angol tudásod fejlesztheted a különböző országokból érkező önkéntesekkel való diszkussziók során. Tehetsz lépéseket azért, hogy zöldé tedd a világot, fákat ültethetsz, tekerhetsz, túrázhatsz, sportolhatsz, megmutathatod mit tudsz, még akár szemetet is gyűjthetsz, az ilyen tevékenységek által nem csak magunkért teszünk, hanem a társainkért is és magáért a Földért is.

Tiszteld a természetet! Fedezd fel magad! Légy te is ZÖLD!

Ez lett volna az én rövid kis beszámolóm a ZNE egyesületről, valamint arról, hogy mikor és hogyan is lettem a szervezet önkéntese.

Készítette Klára Kamilla.