Kiadványok

share

Minden újév tervekkel kezdődik, de „visszapillantani” is szükséges. Hihetetlenül gyorsan elrepült a 2017-es év is, s azt kell mondanunk, hogy idén sem volt időnk unatkozni, mert mindig volt mit szervezni. Visszatekintve az eddig megvalósított, valamint a folyamatban levő programokra kijelenthetjük, hogy sikeres volt az elmúlt időszak, sikerült egy pluszt hozni a kézdiszéki civil életbe, maradandó eredményeket felmutatni.

share

Megjelent a Zöld Nap Egyesület őszi kiadványa, ahol a nyári tevékenységek sokszínűségéről tájékozódhatunk.

share

Bővített oldalszámú kiadással jelentkezik a Zöld Napok 25-ik lapszáma. A friss folyóirat gazdagon számol be a Zöld Nap Egyesület változatos tavaszi, valamint nyár eleji tevékenységeiről. A borítólapon, Kónya Lászlót köszönthetjük az évszak önkénteseként, ezt követően pedig fájó szívvel és tisztelettel emlékezünk az egyesület tiszteletbeli tagjára, Péter Jánosra a „mi János bácsinkra”, aki váratlan hirtelenséggel távozott közülünk.

share

A negyedévente megjelenő lapban ezúttal is sok érdekes információt olvashatunk az egyesület sokrétű tevékenységéről. Elsőként az évszak önkéntesét, Kelemen Zsoltot köszönthetjük. Tartalmából megtudhatjuk, hogy az újévet jótékonykodással indították, továbbá pedig olvashatunk az elmúlt év Let's move – Mozogjunk tevékenység kiértékelőjéről, ezt követően pedig újra az évadnyitó Mozgó délután eseményeiről, a nagyvázsonyi EVS önkéntességről, az örményest érdekességeiről.

share

Tisztelt Érdeklődők, kedves szimpatizánsok! Megjelent a Zöld Nap Egyesület VI. évfolyamának negyedik és egyben a 2016-os év utolsó száma. Az évszakonként ingyenesen megjelenő lapban ezúttal is számos izgalmas információt olvashatunk az egyesület sokoldalú tevékenységéről, pályázati projektek megvalósításáról. Elsőként az évszak önkéntesét köszönthetjük Pál Zsuzsanna személyében.

share

Minden újév tervekkel kezdődik, de „visszapillantani” is szükséges. Hihetetlenül gyorsan elrepült a 2016-os év is, s azt kell mondanunk, hogy idén sem volt időnk unatkozni, mert mindig volt mit szervezni. Visszatekintve az eddig megvalósított, valamint a folyamatban levő programokra kijelenthetjük, hogy sikeres volt az elmúlt időszak, sikerült egy pluszt hozni a kézdiszéki civil életbe, maradandó eredményeket felmutatni.

share

Megjelent és rendelhető a "Mozdulj egy jó irányba" fotópályázat nyerteseinek alkotásaiból készült színes falinaptár. 2016 lassan a végéhez ért és itt állunk a következő év ajtaja előtt. Lesznek napok, melyek rövidebbnek tűnnek, néhány hosszabbnak, és nem biztos, hogy majd mindent megvalósítunk amit a jövő évre terveztünk. De egy dolog biztos: minden a hozzáállástól függ. Birkózzunk meg a ránk váró feladatokkal álljunk a dolgokhoz pozitívan.

share

Megjelent a Zöld Nap Egyesület idei második száma (VI.évf. 2. sz.). A friss folyóirat gazdagon számol be a szervezet hatékony és sokszínű tavaszi, valamint nyáreleji tevékenységeiről. Elsőként megismerhetjük Szabó Attilát, az évszak önkéntesét, továbbá elolvashatjuk a Zhenya Ohanyan EVS önkéntessel készült interjút.

share

Minden újév tervekkel kezdődik, de „visszapillantani” is szükséges. Hihetetlenül gyorsan elrepült a 2018-as év is, s azt kell mondanunk, hogy idén sem volt időnk unatkozni, mert mindig volt mit szervezni. Visszatekintve az eddig megvalósított, valamint a folyamatban levő programokra kijelenthetjük, hogy sikeres volt az elmúlt időszak, sikerült egy pluszt hozni a kézdiszéki civil életbe, maradandó eredményeket felmutatni.

Oldalak