Vegyes
Kitakarították Purcell János sírhelyét
Május 12-én a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés és a Zöld Nap Egyesület tagjai – Barta Vilmos és Tóth László, illetve Ráduly Attila elnök, a 22 éves magyarországi Veress Nikolett Adrienn, a 24 éves grúziai Ana Jgerenaia és a 26 éves törökországi Ayten Kurnaz – kitakarították Kézdivásárhelyen a régi református temető római katolikus parcellájában báró Purcell János (1765-1829) ezredes, a székely katonanevelde alapítója gazzal benőtt sírhelyét és annak környékét. Az eseményen készült fotók megtekinthetőek az egyesület
Vándorlátogatás Kiss Zoltán villamosmérnök rádiós kuckójában
A céhes városi Zöld Nap Egyesület ESC és helyi önkéntes csapata, vándorlátogató programjával ezúttal nem kézműves műhelyt, hanem rendhagyó módon a kézdivásárhelyi Kiss Zoltán villamosmérnök, rádióamatőr kuckóját kereste fel, ahol nemcsak a telekommunikáció történetéről hallhattak, hanem egyszerre szórakozva és tanulva, megismerhették a hírközlés történetét és fejlődését, valamint betekintést nyertek a rádióamatőrök munkásságába, annak népszerűsítési tevékenységébe, illetve a rádióforgalom aktivitásába is. A szerdai látogatáson készült fotók az egyesület
Véget ért a második Török Társalgási Klub
A Zöld Nap Egyesület betartva a járványügyi előírásokat második alkalommal szervezte meg a négy hónapig tartó díjmentes Török Társalgási Klubot. Vidáman és sok nevetéssel telt el az alkalmankénti egy-két óra, melynek egyetlen részvételi feltétele az alapfokú angol nyelvismereti készség volt. Az eseményen készült fotók megtekinthetőek az egyesület Facebook adatlapján.
MEGHÍVÓ - Tisztelt civil szervezeti képviselők!
2021. április 23-án, pénteken 14:30 órai kezdettel a tizenegyedik Tavaszi Zöld Napok keretén belül a Civilek Háromszékért Szövetség és a Zöld Nap Egyesület szeretettel vár minden kedves civil szervezeti képviselőt és érdeklődőt egy kerekasztal beszélgetésre.
Témák:
Vándorlátogatóba Szabó Annamária Marikó manufaktúra műhelyében
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület csapata, immár ötödik alkalommal vette magához vándorbotját, hogy egy újabb helyi kézműves műhelyt látogasson meg. Ezúttal Szabó Annamária textilmérnök kézdivásárhelyi Marikó manufaktúra vállalkozását kereste fel. A látogatás során sok hasznos és érdekes ismeretet szereztek az ESC és helybeli önkéntesek. A csütörtöki látogatáson készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
Grúziát mutatták be a kézdivásárhelyieknek
Huszonharmadik nemzeti estjét tartotta meg a járványügyi előírások betartásával a Zöld Nap Egyesület április 1-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Nagytermében. Ezúttal Grúzia kultúrájával, szokásaival ismerkedhettek meg a résztvevők 24 éves Ana Jgerenaia interaktív bemutatója révén. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a szervezet Facebook oldalán!
Sokrétű kézműveskedés a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületénél
Hétvégi csapatépítő tevékenységek keretén belül a Zöld Nap Egyesület lelkes csapata ismét vándorlátogatóban járt, ezúttal a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének otthonos székhelyén, ahol az egyesület elnöke Fülöp Magdolna és asszonytársai meleg szeretettel, finom süteménnyel, teával és szikravízzel fogadta őket. A látogatáson készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
Megemlékező, kulturális és környezeti körút
2021. március 13-án, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület ESC és a helyi önkéntes csapata megemlékező, kulturális és környezeti körúton vett részt. A szombati túrán készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
Vándorlátogatóba Incze Gábor bőrdíszműves műhelyében
Vándorlátogató programjával, harmadik alkalommal kelt útjára a Zöld Nap Egyesület csapata, ezúttal a kézdivásárhelyi Incze Gábor bőrdíszműves műhelyét keresték fel az ESC és helybeli önkéntesek. A látogatáson készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
Törökország történelmével, kultúrájával ismerkedtek meg a kézdivásárhelyiek
Március 2 - án a Zöld Nap Egyesület meghívására, a Törökországból érkezett Ayten Kurnaz és Halis Özcan, a Heal the earth! projekt ESC önkéntesei a Vigadó Művelődési Ház Dísztermében vetített képes előadással kalauzolták el az érdeklődőket szülőhazájukba. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a szervezet Facebook oldalán!