Kilencedik alkalommal szervezték meg a Zöld Nap-pali tábort

share on:

Augusztus 3 - 6 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával kilencedik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba huszonhárom 6 - 10 éves helybéli, torjai és kézdiszentléleki iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9-16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető  gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt de a kézműves-tevékenység, a számos kifestősök, logikai fejtőrök sem hiányoztak a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, foci, origami, papír újrahasznosítástánctanulás, meseolvasás, énektanulás, asztaliteniszezés és szaladás is. 

Mindezek mellett a tábor meghívottja volt Kovács Kinga a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Ökológia és Természetvédelem szakának harmadéves hallgatója, aki egy interaktív bemutatót tartott az állatok alkalmazkodásáról. Második nap a céhes várost fedezték fel a táborozók, meglátogatva a 2018-ban megnyílt Patika Múzeumot, valamint Dósa Csaba a turisztikai iroda vezetője a Gábor Áron téren a város történetéről is mesélt a gyerekeknek. A tábor tevékenységeibe a Heal the earth projekt ESC önkéntesei is bekapcsolódtak.  A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.

Szerző: Ráduly Attila

Partner: Európai Szolidaritási Testület és a Communitas Alapítvány 

Videó: 

zoldnap